A sips.hu honlap jelenleg építkezés alatt áll – website under construction


SIPS – Structrual Insulated Panel System


SIPS-panel az egy régi angol találmány, amelynek elsősorban az Egyesült Államokban van nagy múltja. Európában ugyan később lett elterjedt, de már itt is, elsősorban a nyugat-európai országokban, egyre jobban hódít. A térhódításhoz szükséges volt a könnyűszerkezetes építési technológiát mint szemleletet elfogadtatni a téglához szokott társadalomban, valamint a fűtési energiaköltségeknek egy olyan szintre kellett emelkedniük, ami a fenntartási költségek figyelembevételét a bekerülési árral szemben első helyre emelte. Ez pl. a gépkocsiknál mar régebben megvolt, ott a fogyasztásra irányuló kérdés általában a gépkocsi árára vonatkozó kérdést meg szokta előzni. Lakóházaknál most értünk el ebbe a stádiumba. A SIPS panelokból készült ház két legfontosabb tulajdonsága, hogy az erős hószigetelésen túl rendkívüli gyorsan lehet a házat – akar emelőgépek nélkül is - összeállítani.


A SIPS panel általános felépítése az, hogy két OSB3 lap közé folyadékállapotú kétkomponenses poliuretán habot - az erre a célra készített gyártógépben - fecskendeznek, ami ott felhabosodik és teljes keresztmetszetben kikeményedik miközben saját folyadékállapotbeli ragasztóhatása miatt az OSB3 lemezekhez erősen hozzáragad.

A PU hab ragasztóhatása olyan erős, hogy az OSB3-hoz erősebben kötődik mint a saját szakítószilárdsága. Így jön létre a SIPS panel melynek a szendvicsszerkezetű felépítéséből adódóan az eredő szilárdsága sokkal nagyobb mint az alkotó alkatrészek mechanikai szilárdsága külön külön összeadva.


A PU hab adja a SIPS panel elsődleges tulajdonságát, mivel a PU hab a jelenleg kapható legjobb hőszigetelő anyag, amely a modern fejlesztések eredményeként mar nem tartalmaz semmilyen ózonkárosító anyagot. Tapasztalati értekék szerint 25mm PU hab hőszigetelőkepéssége megfelel kb. 800mm hagyományos téglafal hőszigetelésének. A legvékonyabb használatos, 100mm-es, SIPS panelben a PU szigetelés vastagsága körülbelül 78mm.


A PUR hab hővezetési "k" tényezője k= 0.023 W/mK


A második legfontosabb tulajdonság, hogy a SIPS panel nagy szilárdsága miatt önállóan teherviselő falként is használható. (Az Egyesült Államokban 3-4 emeletes SIPS házakat építenek úgy, hogy ott a sokkal gyengébb szilárdságú ragasztott OSB3 - polisztirolhab - OSB3 szendvicsfelépítésű SIPS panelok vannak elterjedve.) Így egy lepésben a teherviselő szerkezeti fal és a lehető legjobb hőszigetelés egyszerre elkészíthető olyan egyszerűen ahogy egy panelt a helyere állítanak.


A jelenleg legelterjedtebb panel méret 1220mm szeles x 2440mm magas és 100mm vastag. A vastagságot a két szélső 11mm vastag OSB3 lemez és a közte lévő 78mm PU hab adja. A SIPS panel elkészíthetőek egyéb méretekben is: 15mm vastag OSB3 lemezzel, valamint 125mm és 150mm vastagságokban is. A jelenleg rendelkezésünkre álló PU sajtoló-gépsor 6000mm hosszú panel elkészítését teszi lehetővé. A toldás nélküli SIPS panel maximális hosszát ezen belül csak a kereskedelemben kapható OSB3 táblák hossza határozza meg. A 2440mm hossz általános, a 2700mm hosszú OSB3 táblák még viszonylag egyszerűen beszerezhetőek, de az ennél hosszabb OSB3 táblák már sokkal ritkábban fordulnak elő.




Mivel a tevékenységünk elsősorban panel gyártás ezért részünkről ház tervezéssel és építéssel nem kívánunk foglalkozni, bizonyos ezirányú kérdéseikre tudunk irányelvet mutató válaszokat adni.


A honlapunk végleges elkészülte után bővebb információ fog leendő ügyfeleink részére állni. Kérjük nézze át a galériában található fényképeket. Az időközben felmerülő kérdéseiket erre a címre kérjük elküldeni: info@sips.hu